Nyelvtanulás Párizsban
.jpg)
Kitűnő szolgáltatásai miatt méltán vagyunk büszkék párizsi partneriskolánkra. Egész évben indulnak francia nyelvtanfolyamok, egyéni és csoportos oktatás keretében, illetve ezek kombinációjában. Hetenként kezdődnek a nyelvi kurzusok, minden nyelvi szinten.
A párizsi nyelviskolánk számos szakmai szervezet tagja, úgy, mint az IALC és a FIYTO. Lehetőségük van arra a nyelvi utazóknak, hogy a nyelvtanfolyam ideje alatt egy francia családnál lakjanak. Ez egy remek lehetőség arra, hogy a tanuló kipróbálja valós élethelyzetekben is a nyelvtudását. Szállást lehet igényelni diákszállón is, amely szintén népszerű opció a hallgatók körében. Természetesen minden nyelvi utazónak módjában áll önállóan gondoskodni a szállásáról. Külön díjazás fejében pedig transzfert is kérhet a párizsi repülőtérről a szállására vagy a nyelviskolába.

Párizs, Európa egyik legrégebbi, és legjelentősebb fővárosa. Milliók érkeznek ide évről-évre, a világ minden részéből, és nagyon sokan megfogadják, hogy ide legalább még egyszer visszatérnek. Legyen szó akár idősről, fiatalról, lányról vagy fiúról, mind úgy érzik, Párizs egyszeri és utánozhatatlan. Gondoljon csak arra, a magyar írók, művészek közül hányan találtak Párizsban önmagukra! A leghíresebb látványosságok, az Eiffel torony, a Diadalív, a Notre Dame Katedrális, a Moulin Rouge, a Louvre, a Pompidou Központ, a Champs Elysée. Jöjjön Párizsba, lásson csodát!
Franciaország

Minimum életkor:
17 Év
Tanulói létszám:
ø 10, max. 12
14 Főszezon
Tanóra:
45 Perc
Internet:
4 PCs (ingyen)
WIFI (ingyen)
Akkreditációk:
- Nyelvtanulás
- Franciaország
- French
- Paris
- Nyelvtanfolyam
- Franciaország
- Nyelvtanfolyam
- Nyelvtanfolyam
- Paris
- Nyelvtanfolyam
- Nyelvtanulás
- French
- Paris
- French
- Nyelvtanulás
- Franciaország
- Paris
- French

