Szállás New York-ban
A New York-i angol nyelvi kurzus ideje alatt a következő szállás ajánlataink közül választhat.
Vendéglátó család
Nyelvtanfolyamaink legtöbb hallgatója a New York-i tartózkodása alatt, amerikai, magas kritériumok alapján kiválasztott vendéglátó családoknál lakik. A családok otthonaiban, egyágyas, (igény esetén kétágyas ) bútorozott, szobákkal várják a vendégeket. Manhattanben reggelis ellátást, Brooklynban és Queensben pedig félpanziós ellátást is lehet kérni. Ez egy páratlan lehetőség arra, hogy a hallgató az angol nyelvtudását csiszolhassa és közben betekintést nyerhet egy amerikai család életébe, ismerkedhet az amerikai életmóddal.
Amennyiben a tanuló, a nyelvtanfolyamra barátjával vagy barátnőjével érkezik, arra is lehetőség van, hogy együtt lakjanak egy vendéglátó családnál. Ha az étkezéssel kapcsolatban különleges igénye van, vegetáriánus vagy valamilyen ételféleségre allergiás, kérjük ezt már a jelentkezéskor jelezze oktatásszervezőnknek, és a házigazdák, a lehetőségek szerint, az étrend összeállításánál figyelembe fogják venni.
Diákszálló
Azon hallgatók számára, akik a nyelviskola szállójában szeretnének szobát foglalni, New York szívében, kb. 5 percnyi gyaloglásra lakhatnak az iskolától. Egyágyas szobák állnak a tanulók rendelkezésére, ahol hétköznap az ár tartalmazza a reggelt is. Az ízlésesen berendezett szobákban van TV és légkondicionálás. Az itt lakó hallgatók használhatják a szálló fitness termét és uszodáját is.
Közösségi szálló
Ha Ön inkább azt a lehetőséget választja, hogy a nyelviskola közösségi szállóján, Manhattanben szeretne szobát foglalni, és a világ minden tájáról ideérkező diáktársával együtt akar lakni, akkor ezt is megteheti. Egyágyas, kétágyas, és háromágyas szobák közül lehet választani, fürdőszobával, kompletten berendezett konyhával. Kérésre, a lakások apartmanként is lefoglalhatóak, minimum 2 hétre.
Egyéb szálláslehetőségek
Szívesen szervezünk az Ön igényeinek megfelelően más szálláshelyet is, New Yorkban, nem messze a nyelviskolától.
Nem jelent problémát az sem, hogy ha önállóan kívánja szállását megszervezni, mivel a nyelvtanfolyam szolgáltatásait, szállás igény nélkül is maradéktalanul igénybe veheti.
Transzfer
Külön díjazás ellenében, megszervezzük diákjaink szállítását is valamelyik New York-i repülőtérről a szálláshelyeikre. A nyelviskola transzfer árai megtalálhatóak a honlapunk árlistáján. New Yorkban az angol nyelvtanfolyam helyszíne és a szálláshelyek is könnyedén megközelíthetőek tömegközlekedési eszközökkel. Minden további utazással kapcsolatos információt, a jelentkezést követően adunk át kedves utasainknak.
- USA
- Nyelvaktatas
- Angol
- Angol
- Nyelvtanfolyam
- Angol
- Nyelvaktatas
- Nyelvtanfolyam
- Nyelvaktatas
- New York
- New York
- USA
- USA

